2010.01.13

Az új esztendőt szinte teljes létszámmal kezdtük. A gyerekek mosolyogva szaladtak be az oviba, és ez nagy öröm volt számunkra. Az harmadik csoportunk beindulása nagyon jól sikerült. Dorina és Julika úgy jöttek hozzánk már az első napon is, mintha mindig is ide jártak volna. Bence és Boti is jól veszi a beszoktatás akadályait. Adrienn a családias légkörnek köszönhetően szinte napok alatt beilleszkedett és már itt is alszik.


A szülők kérésére az úszás helyett korcsolyázni járunk. A gyerekek nagy izgalommal készülődnek minden szerdán. Az első pár órában megtanulnak elesni és utána felállni. Bence ma már nagyon bátran korcsolyázott ahhoz képest, hogy az első órán két perc után lement a jégről. Ernő profi módon pattan fel minden esés után. Dorina, Jázmin, Zamira, Virgi bátran topognak, tolják a bójákat...sőt már kézen fogva csúszkáltak a kis barátnők. Egyedül Olivér küzd a korcsolya ellen, de az anyukája elkisért minket és sokat segített neki. Reméljük legközelebb már Ő is bátrabb lesz.


Vissza